"Tisztelet a Bátraknak"

Idén is megemlékeztünk a március 15-i eseményekről, 2017. március 18-án tartottuk meg a hagyományos ünnepi programunkat. A Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete ismét egy szívhez szóló műsorral készült, hogy méltó módon emlékezzünk meg a forradalmi eseményekről.

Köszönjük mindenkinek, aki ott volt, és a szereplőknek is - egy igazán szívmelengető programot láthattak a megjelentek. A rendezvényen tiszteletét tette Magyarország Macedóniai Nagykövete, Dr. Dux László István, illetve a Macedóniában szolgálatot teljesítő magyar misszió tagjai is, családjaikkal együtt.

A program során vendégeket is köszönthettünk: Dr. Csorba László professzor úr röviden ismertette a Szabadságharc eseményeit, illetve a közönség nagy örömére fellépett a szabadkai "Juhász" zenekar, és a szabadkai "Talentum" táncegyüttes is. A műsor részeként pedig tolmácsoltuk Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének levelét az 1848-as forradalmunk eseményeire emlékezve.

A program végén Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke kiemelte, hogy "amit ma láttunk, az szívből érkezett".

Legyen tehát béke, szabadság, és egyetértés!