Őrizzük emléküket(MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPI MEGEMLÉKEZÉS SZKOPJEBAN)

Bármilyen kis lélekszámú is az szkopjei magyar közösség, a jeles napok, ünnepek alkalmával, ha csak tehetik, összegyűlnek, hogy az ünnep szellemében együtt töltsenek egy kis időt. Így történt ez idén november elsején is, amikor a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének szenior tagságával találkoztam a szkopjei temetőben.

Habár november 1-je Macedóniában nem számít munkaszüneti napnak, a Teleház minden évben egy kis közös megemlékezést szervez a szkopjei temetőben. A szervezet ugyanis kiemelt feladatának tekinti, hogy Macedónia területén lévő magyar, vagy a magyarsághoz kapcsolódó síremlékeket felkutassa, és rendbe tegye. Ezek közé tartozik a városi temetőben található közös katolikus sírbolt is, amelyet szintén a teleház tagsága tart rendben. A sír még az egykori katolikus temető felszámolásakor került át a városi temetőbe valamikor az 1950-es években. A macedóniai Katolikus Püspökség feljegyzései szerint a sír világháborús magyar áldozatok maradványait is tartalmazza.

A szervezet idősebb tagjai az elmúlt évekhez hasonlóan, időt és fáradságot nem sajnálva, idén is közös összefogással tették rendbe és díszítették fel az emlékhelyet, amely a halottak napjai megemlékezések helyszínéül szolgál az itt élő magyarok számára. A tagok szorgalmán túl, példaértékűnek tartom Magyarország Macedóniai Nagykövetségének a támogatását is, akik egy kisbuszt biztosítottak számunkra így megkönnyítve a kijutást a temetőbe.

A munkálatok végeztével gyertyagyújtással és közös imádsággal emlékeztünk az itt nyugvó honfitársainkra és elhunyt szeretteikre, akik bár nem itt nyugszanak, a szkopjei magyaroknak fontos, hogy legyen a városban egy hely, ahol az alkalomhoz méltóan tudnak megemlékezni. Ez a hely szerencsére itt adott, de könnyű meglátni, hogy az ilyen dolgok megléte 800 km-re Magyarországtól mennyire törékeny. Egy biztos, amíg a Teleház ilyen szorgos tagsággal rendelkezik, az emlékhelyet gondozzák majd, de a jövő még így is bizonytalan. A legtöbb, amit tehetünk, hogy őrizzük a lángot, és gondoskodunk róla, hogy az utánunk jövők is így tesznek majd.